Elkészült a temető kerítés PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. október 10. szombat, 12:11

Nyíregyháza közgyűlése a 2005. március 30-i ülésén döntött az Északi Temető Korányi Frigyes utcai kerítésének újjáépítéséről, valamint arról, hogy az újjáépítéshez HÖF támogatásra nyújt be pályázatot.

A beruházás bruttó költsége közel 84 millió forint volt, melyhez a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács 32,9 millió forint támogatást biztosított. A kivitelezést a közbeszerzési eljáráson nyertes NYÍR-FLOP Kft. végezte a TOTAL-BAU Kft. lebonyolítása és műszaki ellenőrzése mellett.
Mint köztudomású, az Északi Temető Korányi Frigyes utcai kerítése 2005-re már erősen lepusztult, helyenként balesetveszélyes állapotba került, megroggyant mezők, elszórtan lyukak, málló felületek, kilátszó rozsdás vasalások, erős salétromosodás jellemezte. Egyes szakaszai már eredeti állapotukban sem voltak méltóak a temetkezés kultuszához, ezért a helyhez méltó újjáépítése, új építészeti megformálása, mindenképpen időszerű volt.

Az A Studio '90 Építésztervező Kft. munkatársa, László Zoltán okleveles építészmérnök, vezető tervező által tervezett, fagyálló monolit vasbeton szerkezetű kerítés gyártás, a mai kor nemzetközi építészetében is széleskörűen elfogadott, meghatározó kifejező eszköz a kultikus építmények kialakításakor. Ezt a hatást erősítik a ritmusosan megjelenő zsalurögzítési pontok, a helyenként megtört felszaggatott falfelület, a kiborulni látszó megakasztott táblák, az azok nyílásaiba telepíthető örökzöld növények és a rejtett világítás.

Az új kerítés összesen 616 méter hosszan készült el, ebből 604 m monolit vasbeton, 12 m pedig a Korányi Frigyes utcai bejáratnál acélrácsos kialakítású. A főbejárathoz közeli szakaszon, a régi kerítés bontása és az készítés új kivitelezése közben különösen nagy figyelmet kellett fordítani a régi kerítéshez szorosan hozzáépített mintegy 60 db síremlék állapotának megóvására. Ezt a Temetkezési Vállalat munkatársai, az érintett síremlékek részleges megbontásával és helyreállításával biztosították. A vasbeton kerítésszakasz gyártás, a későbbi rongálás elkerülése érdekében teljes felületén grafiti ellen védő bevonatot kapott.
nyiregyhaza.hu

 

Bicske, Herceghalom, Páty, Telki, Budaörs, Felcsút, Alcsút, Vál, Tabajd, Bodmér, Vértesboglár, Boglár, Tatabánya, Solymár, Budakeszi, Zsámbék, Csabdi, Mány, Óbarok, Újbarok, Szár, Csákvár, Vasztély, Gyermely, Szomor, Tök, Perbál, Budajenő, Nagykovácsi, Biatorbágy, Törökbálint, Diósd, Érd, Tárnok, Sóskút, Etyek, Velence, Gárdony, Kajászó, Gánt, Csákberény, Tinnye, Diósd, Tárnok

Copyright © 2012. Kerítések Gyártása Készítése. Designed by Jim